Magog

Magog
 


Ugyan nem a Magogok pusztították el a Csillagszövetséget, de mindenesetre élvezettel fosztogatták a maradványait. A Nietzscheiek felemelkedésének végén történt katasztrófális támadásaik óta a Magogok szinte ellenőrizetlenül jártak az Ismert Világok közt, elsöprő támadásokat indítva lakott világok ellen, csak hogy aztán visszavonuljanak szörnyű pusztítást hagyva maguk után. Mindezidáig sem politikai, sem katonai hatalom ne volt képes ezt a pusztítást megállítani, bár a Than Hegemónia világai és a Nietzschei Elöljárók viszonylag biztonságban maradtak. Nagymértékű öldöklésük és pusztításaik ellenére a Magogok nem terjesztették ki területüket, nem számítva hogy néhány korábban Csillagszövetségi világot saját rejtélyes tenyésztési céljaikra használtak fel (mint például a Double Happiness, a Dyhedra és a Zinn Világa), inkább szeretnek a saját világaikon élni a korábbi Karantén Zónán belül. A Csillagszövetség bukása óta történt újabb nagy változás a Magogok egy részének megtérése a Wayizmusnak nevezett új vallásra (lásd az Út Emberei, Politikai Rendszerek). Sajnos a Wayizmus együttműködésről és békéről szóló tanait csak a Magogok elhanyagolhatóan kis része fogadta el, nagy többségük éppoly erőszakos és vérszomjas maradt, mint korábban volt.
(Adatbázis frissítés - Nemrég több mint egymilliárd Magog pusztult el a Dyhedra tenyésztőbolygón, amikor a naprendszerüket nova-bombázták korábbi áldozataik, egy csapat még gyermekkorú harcos, akik egy közeli elhagyott Őrgárda állomáson éltek. Az állomás azóta a visszaállított Rendszerek Csillagszövetségének védnöksége alá került, Sinti és Castalia kormányainak segítségével rehabilitálva az állomást és lakosait.)

Fizikai jellemzők
A Csillagszövetség civilizációja által látott legijesztőbb és legfélelmetesebb ellenség, a Magogok durva szőrű kétlábú lények, átlagosan másfél méter magasak. Bénító mérget választanak ki méregfogaikban és borotvaéles karmaik vannak, rendkívül kifinomultak az érzékszerveik (pl. képesek hang alapján is tájékozódni), gyorsak a reflexeik és fizikai erejüket egy Nitzschei is megirigyelhetné. Ellenállóak a fizikai sérülésekkel szemben és nagyon intelligensek, bár úgy tűnik ezt az intelligenciát kizárólag arra használják, hogy minél több értelmes élőlényt pusztítsanak el vagy használjanak fel szaporodás céljára.

Szaporodás módja
A Magogok mind egyneműek, más nagy élőlények (lehetőleg értelmesek) megbénított testébe helyzett tojásokkal szaporodnak. A Magog szülő ezután vigyáz a hordozóra, amíg utódja ki nem kel a tojásból és kirágja magát a hordozó testéből, aki lassú és fájdalmas halált hal ezalatt. Érdekes módon a megszületett fiatal Magog teste kismértékben tartalmazza a hordozó DNS-ét is. A kis Magogok felnőtté fejlődésének ideje valószínűsíthetően függ attól, hogy mennyi ételhez jutnak.

Szülőbolygó
A Magogok eredetét titokzatosság övezi. Minden eredetüket kutató próbálkozás kudarcba fulladt. A Magogok jelenleg a világűr elég nagy területét tartják ellenőrzésük alatt az Andromeda és a Tejút galaxisokban, de az Antares Szerződés értelmében nem léphetnek be a Karantén Zónába amely saját területük mentén húzódik.

Társadalmi jellemzők
A Magog társadalom ránézésre alig több egy aggresszív, mindent felzabáló hordánál. Nincs művészetük, zenéjük és irodalmuk. Nem tudni, hogy egy ilyen aggresszív, együttműködésre képtelen faj hogyan volt képes az űrrepülés és olyan kifinomult technológiák kifejlesztésére, amilyeneket használnak. Néhány kutató véleménye szerint a Magog nem is természetesen kifejlődött faj, hanem valamiféle biológiai fegyver, melyet pusztításra és szaporodásra programoztak. Ezt azonban csak ők tudhatják biztosan és a Magogok megtagadják a választ minden eredetüket firtató kérdésre.